"Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja azóta."Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant."Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondani:"Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.<br />Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"

                                                        ♥♥♥

"Fizika óra van,én mellette ülök,.Nézem a fénylő,bársonyos haját,a gyönyörű szemét,a szép kezét...Ő rám néz ,és mosolyog. De ő nem úgy néz rám,ő csak úgymond "legjobb barátom". Vége az órának,vége a napnak,ő átjön hozzám elkéri a matekfüzetem. Én odaadom neki,ő rám mosolyog,az arcomra nyom egy puszit és azt mondja:Köszi!Én elakarom mondani,hogy szeretem, el akarom mondani,hogy akarom őt,és hogy nem akarom,hogy csak barátok legyünk,de ő nem így néz rám és én ezt tudom.Másnap találkozunk a suliban,mellette ülök,sír...sír,mert szakított a barátjával.Én megvigasztalom,ő átölel...érzem,hogy majd kiugrik a szivem.Egy órán keresztül a karomban fekszik,aztán rám mosolyog ,az arcomra nyom egy puszit,és azt mondja:Köszi! Én elakarom mondani,hogy szeretem,hogy akarom őt,és hogy nem akarom,hogy csak barátok legyünk,de ő nem így néz rám és én ezt tudom.Telnek a napok,az évek,látom hosszú talárban,az érettségin,látom amikor átveszi a bizonyítványát.Ő rám mosolyog... El akarom mondani,hogy szeretem,elakarom mondani hogy akarom őt,és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk de ő nem így néz rám és én ezt tudom.Együtt megyünk a főiskolára,de telnek az évek és már a diplomakiosztón találom magam.Ő még szebb,hoszabb és szebb a haja,az arca,gyönyörű nő.Az utolsó nap rámmosolyog és az arcomra nyom egy puszit. Én elakarom mondani,hogy szeretem,el akarom mondani hogy akarom őt,és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk de ő nem így néz rám és én ezt tudom.Eltelik rengeteg idő,én minden héten beszélek vele telefonon.És akkor kapom a szörnyű hírt...Ott állok a koporsójánál,ami nyitva van,látom a fehér gyönyörű arcát.Potyognak a könnyeim...Nem mosolyog rám,nem kapok tőle puszit.Elakarom mondani,hogy szeretem,el akarom mondani,hogy akarom őt és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk,de ő már nem tudhatja ezt!Később felmegyek a szobájába,és megtalálom a naplóját,a következőket olvasom:"Rámosolygok,az arcára nyomok egy puszit.El akarom mondani hogy szeretem,el akarom mondani,hogy akarom őt,és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk,de ő nem így néz rám és én ezt tudom..."

                                                  ♥♥♥

"Egy tragikus eset,ami nem rég megesett.Volt egy pár, mely szerelmes,szívük a szóra engedelmes.Minden nap találkoztak,az életről együtt álmodoztak. Lassan eltelt a forró nyár,szívüket hűsítette az ár.A szerelem megmaradt,bár az idő elszaladt.Egy napon veszekedtek,a dühtől mindketten reszkettek.Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,a kezek most elválltak.A szél egyre jobban fújt,a lányhoz egy kéz nyúlt.Karját megfogta,egyre jobban szorongatta.Hiába védekezett,testével reszketett.Hirtelen elengedte,a szépet elfeledte.A lányt erősen megütötte,akkor szívét is eltörte.Gúnyosan mondta: nem kellesz,miattam többet nem szenvedsz.Soha többé ne keress,engem Te ne szeress.Megbánod, amit velem tettél,hogy ellenem vétkezni mertél.A srác a földre esett,szavakat keresett?Kérlek ne féljél,pár perce még szerettél.A lábai elé borult,hibájából okult.De a lány meg nem bocsátott,szavakkal átkozott.Könnyek futottak végig az arcán,senki sem tudott segíteni bánatán.Elindult hazafelé,csendesen nézett maga elé.Otthon a szobájában sírt,könnyeivel nem bírt.Úgy döntött nincs miért élni,a világtól nem akar félni.Elvesztette szerelmét,vele együtt az életét.Levelet írt,közben pedig sírt.Ekképp fogalmazta meg gondolatait,a rég elmúlt álmait.Megbántottál Kedvesem,tönkretetted szerelmem.Nincs miért élnem,már a boldogságot nem remélem.Ha majd értem szólnak a harangok,tudd, hogy most is Rólad álmodok.Szívemet megsebezted,éelkemet rég elvetted.Utolsó napomon nem leszel velem,fájni fog ez nekem.Egyedül teszem meg az utolsó lépést,érzem belül a halálnak tépését.Síromhoz ne merj közel menni,se könnyeket ejteni.Ha majd egyszer hiányzom,már nem haragszom,Gyere majd ki, nézd, mit tettél,tudom, hogy sose szerettél.Mindig is imádni foglak,egyszer új világba hozlak.Befejezte a levelet,aláírásként egy könnycseppet ejtett.Vitte csendesen magával,de nem találkozott a halállal.Felmászott egy szikla tetejére,szüksége volt minden erejére.Utolsó pillantást vetett a tájra,emlékezett a szerelmes vágyra.Könnyei patakként szaladtak,de ki nem apadtak.Érted teszem,életem, elveszem.A Nap szomorúan nézett,az Ő szíve is vérzett.Lassan zuhant a mélybe,senki se látta a csendes éjbe.Még most is üvöltötte szeretlek,soha nem feledlek.Lelke a magasba szállt,az angyala a felhőn állt.Meghalt érte,pedig senki nem kérte.Meghalt!- a szél vitte,a srác el nem hitte.Nem ment haza többé,a nyugalom az övé.Barátai napokon át keresték,hisz ők mindig is szerették.Egy csendes este megtalálták,de már vérben fagyva látták.Kezében a levél megcímezve,szíve el volt vérezve.Az írás olvashatatlan,szíve hontalan.Egy őszi napon eltemették,végleg elengedték.A koporsó hideg mint a jég,érte sírt az ég.Valaki a kapuban várt,nem felejtette a szerelmes nyárt.Talpig feketében,szerelme emlékében.A temetőben csendben állt,a szomorúság a szemében hált.Még most se tudja elhinni,hogy szerelme mért akart elmenni?Végleg eltűnt, itt hagyta,szívét a halálnak adta.Csendesen a sírhoz lépett,a fájdalomtól lelke égett.A szemei bánatosak,az álmok fájdalmasak.Kint állt, de meg nem tudott szólalni,szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,nem értette, hogy már minden holt.Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,s belül szerelméért reszketett.Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,de érted már semmit se tehetek?Mért hagytál egyedül,csend csak fájdalmat szül.A csendben egy hang suttogott,az Ő hangja szívében búgott..Azt hitte csak képzelődik,csak a hangjára emlékezik.Előlépett egy angyal, talpig fehérben.szíve még égett a pokol tűzében.Tudtam, hogy eljössz értem Szerelmem,gyere fogd örökké az én kezem.Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,de lelkem súgja Téged kell szeretni.Ezek voltak az utolsó szavak,ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.Jött a reggel, mennie kellett,kedvesétől könnyes búcsút vett.A srác könnyei csak folytak,szívéhez az ördög angyalai szóltak:Vedd el az életed,hisz még, mindig szereted.Megtette az életét elvette.Vére a földre hullott,szíve csakis hozzá húzott.Újabb temetés, újabb könnyek,az angyalok ismét eljöttek.Megölték magukat egy szerelemért,meghaltak egy szebb életért..."

Oldal: Történetek.(:
Mindíg minden körülmények között a legjobb idézetek.(: - © 2008 - 2024 - legeslegjobbidezetek.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat